Szerda délután terv szerint megérkeztem nagynénémhez. Másnap esett az eső, így semmi különöset nem tudtunk csinálni, így csak bevásárolni voltunk, vettem egy tábla 8cm-es XPS habot, mert Karlsruheba a modellezőboltba iszonyat drága, más helyen meg nem találtam. Itt viszont harmad áron hozzájutottam az építőipar e csodás termékéhez. Délután öreg újságpapírokból papírmasé széket készítettem (egy kicsi hokedlit burkoltam be), hogy haladjak a Stuhl Stegreiffal is, mivel az időjárás nem igazán kedvezett a száradásnak, kicsit aggódtam, hogy vasárnapig megszárad-e, de végül sikerült neki. Péntek délelőtt nem esett az eső, így nekiálltunk gyomlálni a kertben, ahol az elmúlt esős heteknek hála intenzív gyompopuláció burjánzott, mellyel békés egyetértésben éldegélt egy halom csupaszcsiga. Az idilli szimbióta közösség összes tagja féltő gondoskodásunkban részesült. Ebéd után, bár délutánra esőt mondtak, hála Istennek, kisütött a nap, így megnyírtuk a járda melletti sövényt, majd az összes gazt összeszedtük és nagynéném a szomszéd bácsival (neki van utánfutója) elvitte leadni a komposzt telepre. Szombaton is jó idő volt, ezt szalonnasütéssel ünnepeltük. Vasárnap reggel templomba mentünk, én nagybátyámmal gyalog tettem meg a kb 10km-es utat, mert Uli szeretett volna sétálni és kért, hogy kísérjem el. Szép kis mezei utakon mentünk, ragyogó napsütésben, úgyhogy jó volt a kis kirándulás. Ebéd után összepakoltam, nagynéném jól felpakolt mindenféle földi jóval, kivittek a vonathoz, majd két átszállással és 3:48 óra utazással később leszálltam Karlsruheban, ahol iszonyat tömeg volt a villamoson, alig fértem fel (hátizsák, gurulós bőrönd + 3 darabba vágott, bőrönd méretűre összekötözött, füllel ellátott lila XPS hab-ezt jó páran megbámulták). Vicces, hogy ugyanolyan bumfordiak voltak a németek, mintha csak otthon lettem volna, aki felszállt, az lecövekelt az ajtó környékén és nézett bután, hogy tele a villamos, holott középen volt egy csomó hely, amit ékes hochdeutschul szóvá is tettem, ekkor végre páran behúzódtak és felfértem.
Ennyi volt a hosszú hétvégém. Múltkor írtam, hogy jelentkeztem egy pékségbe, sajnos visszajelzést azóta sem kaptam, így leírtam a dolgot. Szomorú tapasztalatom, hogy nem igazán törik össze magukat a németek, hogy válaszoljanak az embernek. Nem panaszkodom, mert hála Istenek, nem látok szükséget, a szüleim utalnak, ha kell, csak jó lett volna valami melót találni, amiből kijön a kintlétem.
