Hétfő reggel elmentünk bevásárolni a közeli pennybe. Miután visszaértünk, bőséges reggelit fogyasztottunk el. A délelőtt további részében beavattam Lacit a misztériumba, így most már ő is ismeri a hagymáskenyér titkát. Amíg a kenyér megkelt és megsült, vendégem aludt az ágyamon, mivel éjjel a földre kiterített polifoamon nem igazán tudta kipihenni magát, illetve az elmúlt három nap viszontagságai elégé megviselték a szervezetét. Ebédre tésztát főztem, bolognai szósszal, majd miután ettünk, bementem németre, Laci pedig aludt még egy kicsit, délután pedig elindult felfedezni a várost. Estére bratwurstot sütöttünk, ezzel véget is ért a hétfő. Még egy fontos momentum volt, ami a keddünket alapjaiban befolyásolta, sikrült kölcsönbringát szereznem Lacinak.
Kedd délelőtt, a kelleténél kicsivel hosszabb készülődés után (a folyosó takarítása volt rám osztva, így mielőtt elindultunk, megcsináltam, illetve Laci fáradt volt, így kicsit tovább aludt, meg ugye reggelizni is kellett), de elindultunk. Úticélunk egy 17 km-re levő kastély volt, ahová biztosan vezet bicikliút. A guglin megnézve nem tűnt bonyolultnak az út, a városon belül tudtam, merre kell menni, utána meg végig egy utat kell követni. Naivak voltunk. Térkép nélkül indultunk el, illetve a várostérképet vittem, de az a városon kívül ne sokat ér, egy kedves német nénitől érdeklődtünk a város szélén, hogy merre kell menni, mondta, hogy van egy út az erdőn át, ami csudaszép, vagy mehetünk vele egy darabon és megmutatja, hogy merre kell menni a másik, kevésbé szép (vasúti sín mellett futó) úton. Mondtam, hogy köszönjük, de az erdő felé megyünk.
Még kértünk egy-két útbaigazítást, és tényleg gyönyörű környezetben tekertünk. Sikeresen el is értünk Stuttensee-be, de a kastélyt nem találtuk. Innentől a túra többi része azzal telt, hogy kerestük a kastélyt, elárulom, nem lett meg. Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat és dagadt a keblünk a büszkeségtől, hogy egyszer sem tévedtünk el, egyszerűen csak sose tudtuk, hol vagyunk. Tök izgalmas így biciklizni. Most megnéztem a neten, és nem jártunk messze a kastélytól, igazából szépen megkerültük (legalább egyszer…). Délután kettő fele kezdett elborulni, így feladtuk a keresést, visszajöttünk a városba, én némi késéssel ugyan, de bementem németre, ahonnan 10 perc múlva jöhettem is ki, mert nálam maradt a szoba kulcsa, így Laci nem tudott volna bemenni, szerencsére még hamar észrevette és írt egy sms-t. Talán mondanom sem kell, hogy a keddi németen nem voltam épp csúcsformában, fáradtan, izzadtam beestem a székembe és néztem ki a fejemből. Este gyors elővacsi után elmentem ifire, Laci otthon maradt, netezett, meg instrukcióim alapján bedagasztotta a pizzát, a tényleges vacsoránkat. Miután megjöttem, elkészítettük, került rá mindenféle jó és egy jót vacsoráztunk, meg nagyot beszélgettünk.
Másnapra kirándulást terveztünk Baden Baden-be. Ez végül csak félig valósult meg, Laci ment el, mert későn keltünk, és én mindenképp be akartam menni a németre, úgy pedig nem sok értelmét láttam elmenni, hogy csak egy órát maradhatnék. Vettünk tehát egy napijegyet Lacinak, ami érvényes Karlsruheban és Baden Baden-ben is, vonattal elment én pedig bementem a belvárosba, kinyomtattam a buszjegyét és bevásároltam vacsorához. Este kényelmes vacsora után (kicsit elhúzódott, de jó ez így) gyorsan szendvicseket készítettem Lacinak, míg ő pakolt, majd kikísértem a vasútállomáshoz, onnan indult a busza. Ennyi tehát váratlan vendégem története, nagyon örültem, hogy jött, saját bevallása szerint ő sem bánta meg.
Ma délelőtt kitakarítottam a szobát, rendbe tettem a cuccaimat, még pár dolgot össze kell pakolnom, aztán megyek az utolsó németórámra, utána meg nagynénéméhez, náluk töltöm a feltámadás ünnepét.
Elnézést a kevés képért, többnyire Laci gépével fotóztunk és úgy tűnik, indulás előtt elfelejtette feltölteni Güntikére, már írtam neki, hogy küldje el, ha hazaért. Amint megkapom a képeket, felteszek párat.
