erasmus karlsruhe

Elnézéseteket kérem, hogy csütörtök óta nem adtam életjelt magamról. Nagynénéménél nem volt magyar billentyűzet, ékezetek nélkül meg nem akartam írni. Most pótolom mulasztásomat és beszámolok a hétvégémről.

Csütörtökön este fél tízre érkeztem meg Rheinfeldenbe, két átszállással, mintegy 3 óra alatt sikerült abszolválnom a 200 km-t. Nagynéném kijött elém az állomásra és kocsival mentünk Minselnbe (kb 5 km Rheinfeldentől), ahol laknak. Odaérve bőséges vacsorát kaptam, beszélgettünk kicsit, majd mentünk aludni. Másnap nagypéntek volt, így reggel elmentünk templomba, az istentisztelet nagy részét értettem. Apropó nagypéntek a németeknél nagyobb ünnep, mint maga a húsvét, természetesen munkaszüneti nap, minden üzlet zárva van és egész nap tilos húst enni. Természetesen a kertben sem illik munkálkodni, faluba lévén az emberek odafigyelnek a régi szokásokra, így mi sem ettünk húst, ami nem is olyan vészes, de mivel magyarként ez elég furcsa, nagynénémmel egész nap ezzel ugrattuk egymást. Ebéd után átruccantunk Svájcba, abba a városba, ahol nagybátyám dolgozik, a munkahelyétől nem messze van egy ingyenes vadaspark, rengeteg aprócska állattal, ott sétálgattunk. Hála Istenek, gyönyörű időnk volt, ragyogóan sütött a nap. Itt hangzott el a hétvége legnagyobb beszólása, nagynéném így invitált a kiskecskék megtekintésére: „Gyere Tamás, jön a kebab.” És valóban, egy barna kecske ballagott a kerítés felé. Láttam pár szép házikót, meg ötletes biciklitárolót, garázst, a következő posztba töltök fel képeket. Este vacsora után társasoztunk a családdal. Ez nagyon tetszett, hogy minden estére jutott valami társasjáték, így ment ezerrel a csapatépítés.

Szombatra a februárban megkezdett fólia befejezését terveztük, de egész éjjel esett, meg utána reggel is, csak délutánra lett egy kis jó idő. Ezt azonban rögvest kihasználtuk, nekiláttunk a faváz felöltöztetésének. Hála Istennek, nem esett az eső, így estére elkészült a fólia, pont olyan lett, amilyet Kati néném szeretett volna. Vasárnapra virradóra megint esett, erős szél is volt, így a fólia átesett a tűzkeresztségen, kibírta.

Vasárnap reggel természetesen elmentünk templomba, más jelentősebb dolog nem történt, délután társasoztunk unokatesómékkal. Végül elérkezett a hétfő, a könnyes búcsú napja, jól felpakoltak (még februárba itt maradt az öltönyöm, anyáék hagytak itt két üveg bort, meg mézet, ehhez jött még a húsvéti ajándékom, meg egy temérdek kaja), majd 14:50-re kivittek a vonathoz, ami egy átszállással ugyan, de 3 és3/4 óra alatt hozott haza. Az egyetlen átszálláskor találkoztam három ifissel, akik szintén Karlsruheba mentek, így együtt vonatoztunk tovább. Estére szerencsésen hazaértem, s ezzel véget is ért a hosszú hétvégém.

Ma délelőtt elmentem a postára, mert szombaton megjött a konyhai mérlegem, de mivel nem voltam itthon, kaptam egy cetlit, hogy hova menjek érte. Pofás kis darab, bár kisebb, mint amire számítottam. Még nagynénémtől kaptam egy kenyérsütő formát, így már várom, hogy elfogyjon a kapott kenyér és kalács és újra süthessek.