Pénteken megvolt a szokásos közös főzés, egy spanyol lány főzött, így a 9-es kezdés helyett 11 fele vacsoráztunk, de ez még belefér, mellesleg jól mutatja a különböző nemzetek temperamentumát (kb negyed kilenc körül állt neki főzni). A hétvége a szokásos módon telt, szombaton voltam flohmarkton, az egyik szomszéddal mentem, de sajnos későn, már zárt a piac, sok árus már hazament, mire odaértünk. Más érdekes nem történt, nekiálltam megírni a Massivbaustoffe c. tantárgyból a vályogépítésről szóló dolgozatomat, rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű a dolog, mint képzeltem. Amit megírtam, elküldtem Petinek, ő átnézte és kijavította, elvileg ma konzultáltam volna vele, de a tanár nem ért be időben a suliba, így holnap megyek hozzá.
Ma este megpróbálkoztam a rákóczi túrós elkészítésével, de sajnos megégett a tészta, anya tanácsára a megégett réteget levágtam, ám sajnos elégé összetört a művelet során, meg száraz is lett, így feladtam a dolgot. Majd holnap újra próbálom, ha lesz időm, a mai tésztát meg majd némi tejjel elfogyasztom a következő napok folyamán, kidobni mégse akarom. Sütöttem egy hagymás kenyeret is, úgy döntöttem, ezúttal követem a receptet, használtam hozzá a nagynénémtől kölcsönkapott kenyérformát. Mit mondjak, gyönyörű lett, legalábbis nekem tetszik. Azért a linzertészta sokat adott az önbizalmamnak, eddig kissé el voltam szállva magamtól, hogy milyen ügyes vagyok, úgy érzem, ez most kellett, hogy az önértékelésem helyére kerüljön..
a biztató kezdet és a szörnyű felismerés
a szép cipó
